1. fejezet - Pánikroham

Sziasztok!
Hát itt vagyok a legújabb fejezettel. Hát ott kezdenék, hogy örülök, már ketten feliratkoztak - köszönöm -, és, hogy ketten is visszajeleztek, hogy tetszik nekik a sztori ( egy ember itt, egy ember a facebookon ). Nos, ebben leginkább Jade, illetve Geneieve, gondolatai szerepelnek, és próbáltam feszültre, illetve szomorúra írni, nem tudom mennyire sikerült, de remélem így is tetszik. A rendezett képek a szereplőkhöz már készülnek, sietek, de nem biztos, hogy kész lesz még a héten, de lehetséges, ha lesz elég időm!
Nos, már csak egy van; Jó olvasást!
millió puszi,
xx Dorie C.

Act Like You Love Me

Nem is emlékszem mikor szerettem bele, csak arra, hogy mennyire fájt, amikor el kellett engednem. Az érintése égetett, ahogy végig húzta a karomon az ujjait. A szám égett a csókja miatt. A szívem pedig üres volt, mert nem volt mellettem. Az ágyamban a bal oldal kiáltozott a nevéért. De nem jött. A reggelek semmilyenek voltak az ölelése és az irdatlan reggelije nélkül. A kávé ízű ajka, és a mély dörmögős hangja, amitől kiráz a hideg. 

  Reggel már nem volt mellettem. Egy aprócska papír emlékeztetett arra, hogy az éjszaka még itt volt. Az ujjaim közé zártam a fehér, kis lapot, és olvasni kezdtem.

  ,,Este írok, sajnálom, hogy reggel nem búcsúztam el, ölel, S.” Az egyik közös képünk keretébe tettem a lapot, lefedve ezzel magamat. A padlón megkerestem a rózsaszín selyem köntösöm, és felkaptam magamra, hogy elfedjem a meztelen testem. A szobában Shawn illata keveredett a vaníliával, a szívem még jobban összefacsarodott. 

  A munkám sosem volt érdekes, és soha nem is lesz. Egyszerű áru feltöltő voltam az egyik nagy divatcég raktárában. Unalmas volt minden nap olyan ruhákat pakolni, amikor én csak álmodhatok, és a fizetése volt jó. De maradtam. Maradtam, mert az emlékeztetett minden önálló lépésemre, amit megteszek. Anyuék nem tudták, hogy ott dolgozok. Apuék nem tudták, hogy élek e még.

  Halkan motyogva öntöttem ki magamnak a kávémat, immáron felöltözve. Lezuhanyoztam, és sminkeltem miközben lefőtt a kávém, így már teljes harci felszerelésben álltam az aprócska konyhámban. A Micimackós bögrében, a majdnem fekete kávé pár másodperc alatt tűnt el. Az agyam még mindig aludt, és a lelkem is fáradt volt, de fizikailag egy hadsereggel is elbírtam volna. A lelkem fáradt volt, mert folytonos félelemben volt, amiatt, hogy Shawn talál egy jobbat nálam, mert én az a fajta lány vagyok, akit mindenki elhagy egy jobbért. A szüleim is találtak egy jobb gyereket….

  A rádiós csak nyomta a szokásos rizsáját. Már untam, de nem akartam elkapcsolni. Már túl megszokott volt ahhoz, hogy rávegyem magam, hogy elkapcsoljak. 

–  És mielőtt átadnám a mikrofont JoJo-nak – szólt buzgón – Jöjjön Shawn Mendes legújabb slágere, az Act Like You Love Me – halkult el a végére. Elköszönt a hallgatóktól, majd felcsendült Shawn dala.

 So you leave tomorrow,

 Just sleep the night

  A kezem megremegett a kormányon. A mellkasom nehéz lett, levegőért kapkodtam. A tekintetem homályos lett, de egy könnycseppnek se engedtem, hogy kiszabaduljanak a szemem markából. A kocsival lelassítottam, ami miatt pár sofőr rám dudált. Félre álltam a kocsival, amiben borzalmas meleg volt.

 I promise I will, make things right

 I'll make you breakfast, the way you like

  Az ablakok párásak voltak, mintha bent meleg lett volna, de nem. Bent hideg volt, ahogy kívül is. Legalábbis én így éreztem. A lelkem fázott, Shawn szomorú, meggyötört hangját hallgatva. Neki fogalma sem volt arról, hogy mennyire fáj nekem mindaz, amit nem kiálthatok ki a világnak.

 Before you leave tomorrow, 

 Just let me try

  A munkából elkéstem, de a legkevésbé sem érdekelt. Le kellett nyugodnom, és hagynom, hogy az összes érzelem úrrá legyen rajtam. A könnyek megállíthatatlanul csorogtak le a jéghideg arcomon, az összes emlékünk lepörög a szemem előtt. 

 Before you leave tomorrow

 Before you say goodbye

 Before you leave tomorrow

 Before you leave tomorrow

  Azok az emlékek vannak a szemem előtt, amikor csak feküdtünk egymás mellett, és semmit sem szóltunk. Minden egyes pillanatban attól rettegtem, hogy feláll és otthagy. Valaki jobbért. Hogy közli velem, hogy megunt, és sosem szeretett, hogy nem vagyok más, mint egy játék baba. Még sosem mondták nekem tiszta szívből, hogy szeretlek.

 Stay here and lay here,

 Right in my arms

 Éreztem a karját a vállamon, a derekamon. Hallottam a hangját a fülemben, ahogy kis semmiségeket suttog bele. Ahogyan az egyik dalát dúdolgatja bele. Mindig nekem mutatta meg először őket, és az én véleményemet kérte ki először. Elképzeltem, hogy az ágyamon ül. A régi gitárja a kezében, és énekel. Nekem. Senki másnak.

 It's only a moment, before you're gone

 And I, am keeping you warm

  A lelkem abbahagyta a didergést, és ő is a dalra koncentrált. A szívemet simogatta, hogy ne verje annyira a bordáimat, mert már fájt nekik. A szám bizsergett. Hiányzott neki Shawn. Nem hagyhattam az arcán egy utolsó puszit, és nem ízlelhettem meg utoljára az ő mézédes ajkait. Ma nyugtalanul fogom a párnára hajtani a fejem.

 And act like you love me, so I can go on

 And act like you love me, so I can go on

  Felnevettem, ahogyan lejátszódott előttem a múltheti bénázása a konyhában. Reggelit akart nekem csinálni, de majdnem felgyújtotta a konyhát. Arra mentem ki, ahogy elesik a tojásban, ami a padlón volt. Végül én csináltam reggelit, ő takarított. És úgy is, úgy alsógatyában, félmeztelenül, tetőtől-talpig lisztesen… Én még úgy is szépnek tartottam, egy angyalnak.

 Just one more night,

 Laying in bed

  Ismertem őt. A rossz és jó oldalát. Hogy mit szeretett enni reggel, hogy mi volt a kedvenc színe, és, hogy hova szeretett volna eljutni a világba. Tudtam, hogy 4 gyereket szeretne, és, hogy segíteni szeretne az embereken. Tudtam, hogy melyik film ríkatja meg, és, hogy miért. Tudtam róla mindent. De ezek az a kis semmiségek semminek tűntek, amint kinyitotta a száját. Minden szavával egyre többet tudtam meg róla.

 Whether it's wrong or right,

 Just gotta make sense of it

  Késekkel a hátában, de felállt. Emlékszem, amikor sírva hívott fel, mert az emberek, akiket barátoknak hívott elárulták. Minden féltve őrzött titkát kiadták a sajtónak, és mélységesen magányosnak érezte magát. Nem látta értelmét az életnek. Csak feküdtünk. A haját simogattam, ő a derekamat ölelte át, és megállás nélkül sírt, a mellkasomon. A lábunk lelógott az ágyról.

 And you'll be gone in the morning

 And you'll be over this

 Just one more night, so I can forget

  Beindítottam a kocsit. Mielőtt körbe néztem volna, letöröltem a könnyeimet, és megigazítottam a sminkem. 3 percen múlt, hogy elkések e vagy sem, de elkéstem. Nem vették észre. Semmit se vesznek észre. Mosolyogtam, miközben belül darabokra hullottam. Nem vették észre. 

  Egyik doboz a másik után. A kezemben egyre nagyobb volt a súly. Rachel, a főnökünk, vinnyogva mesélte, hogy ő és a férje miket csináltak a múlthétvégén. Legszívesebben az arcába üvöltöttem volna, hogy a férje megcsalja, de nem tettem. Csak a bosszú fűtött, hogy boldog és nyíltan felvállalhatja a kapcsolatát, és az állásomat is elveszthettem volna, ha kinyitnám a szám. Nem kedvelt engem, amin nem lepődtem meg, Ő egy olyan tömeg ,,nő”, mint minden második ember a világon. És egyébként is… Ő is mindenkivel lefekszik. A férje és Ő egymásnak lettek teremtve.

– Szia – felkapom a fejem az ismerős hangra. Lily, a legnormálisabb lány a kasban, állt felettem. Letettem a kezemben lévő dobozt, és lefejtettem a kezemről a piszkos kesztyűt.

– Szia – nem akartam vele túlságosan foglalkozni. Őt sem kedveltem. Álszent volt, és buta. Semmiről sem lehetett vele beszélgetni.

– Csak azt szeretném mondani, hogy Rachel partit rendez az 1 éves házassági évfordulójukra, és… csak el akartalak hívni – a kezemet tördeltem, miközben kinyögtem egy erős nemet. Senkivel sem akartam itt kapcsolatot tartani, hisz mindannyian vesztesek vagyunk, és csak azért vagyunk itt, hogy ne az utcán végezzük – Miért nem? – tette fel a kérdést, nyivákolva.

– Mert más dolgom van.

– De, hát, nem is mondtam, hogy mikor lesz – tágította a szemeit. Lehunytam a szemem.

– Az elkövetkező 6 évre be vagyok minden nap táblázva – mondtam egy hülyeséget.

– Miért? – most komolyan nem akar leakadni rólam? Felsóhajtottam. Beszívtam a levegőt, és arra készültem, hogy egy levegővel elküldöm, de amint kifújtam az összes levegőt, ami a tüdőmben volt, megrezzent a mobilom, ezzel is jelezve, hogy üzenetem érkezett. Megdobbant a szívem. Feltartottam a mutató ujjam, hogy mutatva, hogy; egy pillanat. Előhalásztam a hátsó zsebemből a mobilom, és megnyitottam az levelem.

Feladó: S. M

Üzenet: Még nincs este, de tudatni akartam, hogy épségben megérkeztem New York-ba, és, hogy hiányzol… 

  Elmosolyodtam a kis üzeneten, majd visszapötyögtem, hogy nekem is hiányzik. Eltettem a mobilom, miután kaptam egy kis mosolygós fejet, Shawn-tól. 

– Ki az? – érdeklődött Lily.

– Ne haragudj, de ez nem tartozik rád – kissé megenyhültem.

– Igazad van, bocsi… – elhajtottam. Leráztam valahogy, majd kimentem a szabadba, egy üres részre, ahol senki sem volt.

  Tárcsázni kezdtem, közben végig néztem, hogy valaki jön e. Amint Shawn felvette a telefont, a mellkasom ismét nehéz lett. Csak hallgattam, ahogy szuszog, és beleszól. Miután köszöntem, rögtön neki kezdett a mesélésnek. Két órája sincs ott, de már annyit tud róla mesélni. Ittam minden szavát. A szívem hevesen vert, és csak mosolyogni tudtam. A lelkem ismét dideregni kezdett. Nem volt mellettem, hiányzott a teste a melegsége, a lehelete, ahogyan nekem beszél. A kezem remegett. A sírás és a pánikroham fojtogatott. 

  ,,Szedd össze magad. Szedd össze magad, basszameg!” – motyogom magamban, de érzem, ahogyan szét esek belülről. Még sosem káromkodtam előtte. És nem terveztem, hogy akkor fogok először… De nem ment. Magamban ezerszer mondtam el ugyanazt, de nem használt. Éreztem, ahogyan a tüdőm kiesik a helyéről, majd minden szervem. Romokban hevertem, lelkileg nullán álltam. 

  Elterelés képp a körmömet piszkáltam. A körömlakkot kapartam lefelé, és nem foglalkoztam vele, hogy a körmöm alá ment. Túl reagáltam, de összeomlottam. 

   ,,Basszameg!” – a lányoknak nem áll jól a csúnya beszéd, de ezt a legtöbben leszarjuk – ,,Basszameg!” – szisszentem fel, amint a körömlakk felsértette a körömalatti bőrt. 

– Mi a baj? – kérdezte. Hümmögtem. Fogalmam sem volt, hogy mit mondjak. Valljam be, hogy pánikrohamaim vannak miatta? Nem!

– Minden – ismertem be, szinte lehelve.

– Mi történt?

– Semmi, csak tudod…. – sóhajtottam – Olyan szar ez az egész. Minden nap azt hallgatom, hogy kinek milyen a szerelmi életem, Én meg csak ülök és gondolkozom, a hazugságokon, amiket a világnak mondunk. Azt kívánom, bárcsak mi is olyanok lehetnénk. Mi miért nem lehetünk olyanok? – tettem fel hisztérikusan a kérdést –… Csak mert én a tied vagyok – suttogtam megalázva. Az alsó ajkamon lévő hegeket harapdáltam, hogy elrejtsem, hogy mennyire is remeg.

– Szeretsz? – kérdezte suttogva.

– Persze, hogy szeretlek – mondtam nyugodtan.

– Akkor megvársz… – mondta, be nem fejezve a mondatot.

– Mást sem csinálok, csak téged várlak – mosolyogtam. A falra tettem a kezem, és keményen odanyomtam, majd elkezdtem dörzsölni. Jól esett a fizikai fájdalom.

– Szeretlek, nagyon – mondta – Ezt kérlek semmi esetben se felejtsd el – nyomatékosította.

– Rendben, nem felejtem – a szívemre teszem az öklöm. A nyakamban lógó nyakláncot piszkáltam. Tőle kaptam a huszadik születésnapomra. Egy királyi korona bezárva, közepén egy gyémánttal. Szinte sose veszem le. Néha még alváshoz sem, ami lehet, hogy veszélyes, de nem vagyok képes megválni tőle. Mint a hatalmas plüss mackótól sem, ami igazából már fotelként alkalmazkodik, a nappaliban, és elfoglalja a fél helyiséget, de nem érdekel. Rá emlékeztet.

– Mennem kell – mondtam szomorúan, miközben a csuklójára mutató Rachel-re szegeztem a tekintetem.

– Rendben… – motyogta – Szeretlek, ne felejtsd – mondta újra.

– Hidd el, nem fogom. Szia – köszöntem el, majd kinyomtam a mobilt, és elraktam. Felvettem a koszos kesztyűmet. Pár dobozt rakodtam, és úgy haladtam a raktár belseje felé, ahol senki sem lát.

– Jade – Rachel megtalált.

– Igen? – fordulok felé. Próbálom leplezni az unottságomat, de nem sikerül.

– Beszélgessünk – ült le az egyik raklapra. Bólintottam – Mostanában mindig elkésel, alig dolgozol, állandóan máshol jársz… Mi van veled? – kérdezte. Elmondtam volna neki, hogy folyamatosan Shawn-on jár az eszem, mert fülig beleszerelmesedtem, de csak megrántottam a vállam, és a cipőmet kezdtem el nézni.

– Csak… Mostanában nincs minden rendben a családban – hazudtam könnyedén.

– Szeretnél róla beszélni? – Nem! Mivel nincsen semmilyen család! Szerelmes vagyok, és nem mondhatom el senkinek, és ez megöl belülről. Gyűlölöm ezt, ahogy téged is, és csak aztért nem mondom el, hogy hányszor láttam a férjed más csajjal, mert tudom, hogy te is állandóan félre kúrsz!

– Nem, meg vagyok… – mondtam – De azért köszi! – mosolyogtam rá.

– Biztos? – ez sosem akar lekopni?

– Biztos. Majd minden rendben lesz, csak idő kell most mindenkinek. Te ezt biztos megérted – érintettem meg a karját. Összehúzta a szemöldökét, majd furcsállva bólintott.

  Lassan elment én pedig a gondolataim sötét zugába zárkóztam be, ismét. A kezem remegett. A fejemben a vörös lámpa már izzott, hogy bármelyik pillanatban elborulhat az agyam és egy újabb pánikrohamban lesz részem, de próbáltam uralkodni magamon. Megtámaszkodtam az egyik dobozban, és nagy levegőket vettem. Ziháltam. A bordáimat szúrta az összetört szívem, a fejemben szúrt az összes gondolat. Az orrom vérzett. A vérnek nem volt kedve egy helyben lenni a gondolataimmal. A lábaim össze-összecsuklottak, de sikerült megállnom a talpamon. Senki sem vett észre semmit. A sarokban egy-egy démon figyel. Az emberek semmit sem vesznek észre. Elvesznek magukban, másokban, egymásban. Éreztem ahogy figyelnek, ahogy hozzám beszélnek. Féltem, rettegtem. Nem bírtam állni. Letérdeltem az eddig támaszkodónak használt doboz elé, és suttogtam, hogy a démonok meg ne hallják;

– Fel állok….!